Elegem van! Bármit csinálok, bármit kérek, minden fontosabb, mint én. Gyáva vagy, nem mersz szembeszállni a szüleiddel, amiről én is pontosan tudom, milyen nehéz, mert megtettem kétszer is azért, akit akkor szerettem. De kiálltam mellette, nem érdekelt, ki mit mond. Nekem az volt a fontos, hogy együtt legyünk.
És az eszemmel hiába tudom, hogy szeretsz! Nagyon szeretlek, szeretnék veled lenni úgy, hogy végre ketten éljük a mi közös életünket. Addig a baba sem fog összejönni, mert az nem megy, hogy egyik hétvégén itt a másikon meg ott. A saját életünket akarom. azt, amiben mi döntünk a dolgainkról, amibe senki nem szól bele, és a véleményét is csak akkor mondja el, ha megkérem rá. Gyűlölöm, hogy nem tudsz dönteni. Elegem van abból, hogy arra várjak, mikor mondod végre meg otthon, hogy mit is akarsz. Ennél még az albérlet is jobb lenne, mert ott is legalább a magunk urai lennénk, és nem más osztaná be az időnket.
Igen, mérhetetlenül dühös vagyok, de akkor is szerelek. Ha nem szeretnélek, azt mondtam volna, hogy legyen vége, mert ez így nekem nem jó. Hát ez így nekem nem jó, de elveszíteni sem akarlak, ezért igyekszem nem sokat előhozni a témát, de ha már nem bírom, akkor valamit tennem kel. Még egyelőre az a legjobb megoldás, ha kiírom, az talán segít. De ha nem, akkor mi lesz? Mit mondjak Mártinak, ha megkérdezi, hogy nálunk mikor lesz baba? Azt, hogy csak rajtad múlik hogy dönts végre? Nekem az albérlet is jó, csak legyünk végre ketten.
Úgy érzem, valójában nem is kellek, mert nem vagy hajlandó mellettem dönteni és szembemenni a világgal. Tudom, hogy ez nem igaz, mert érzem és tudom, hogy szeretsz, de félek, mégsem vagyok elég fontos neked.
