Ezt a verset már nagyon régen megszerettem. Sokat mond.
A mai rohanó világban elfelejtjük, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy megérintsék, és hogy megérintsen másokat. De mi sajnos csak lökdösődünk, jobb esetben nem érünk egymáshoz. Nem tudom, melyik a rosszabb. Ez egy olyan alapvető szükséglet, mint az evés vagy az alvás, mégis elhanyagoljuk. Bár lassan az előbbieket is. Annyival könnyebb lenne megérteni, elfogadni a másikat, ha csak egy kicsit ki mernénk bújni a burokból, amit magunk köré pakoltunk ki műanyagból, ki kőkemény, hideg márványból. Talán nem kellene annyi gyógyszer, nem lenne annyi betegség, válás, öngyilkosság.
Csak figyelnünk kellene egymásra! Csak egy kicsit kellene változtatni a viselkedésünkön, hogy élhetőbb legyen a világunk!
"Érints meg!
Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülõm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!
Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyû álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélõ érintésed álomba ringató!
Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelõ karod!
Magam felnõttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!
Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!
Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, - szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.
Felnõtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülõi ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövõt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.
Érints meg még! - ezt kérem - idõs szülõd vagyok.
Erõs karodra vágyom, mielõtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erõt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redõt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim."
