A munkámban sokféle fanatizmussal találkozom, de újabban egyre gyakoribb a vallási fanatizmus helyett a politikai, amit nagy problémának érzek. Persze, nem azt mondom, hogy jó az, ha valaki vallási fanatizmusában felrobbantja magát, de felfedeztem egy lányege különbséget a két csoport között: a politikai fanatikusoknak nincsenek erkölcsi, morális korlátaik! Mert aki vallásos, az betartja legalább a vallásának a törvényeit. De egy politikai fanatikusnak nem számít, hogy kin rongyol át, kit tapos el, kiről mit mond, és az mennyire van összhangban azzal, amit korábban mondott. És ez nem oldalfüggő. Minden oldalról tapasztaltam ilyet.
Gusztustalanul, gátlástalanul átgázolnak mindenkin, nem érdekli őket, hogy gyakran ellentmondásba keverednek saját magukkal, logikus érvekkel nem lehet meggyőzni őket, érzelmi érvekkel nem lehet meggyőzni őket, állandóan ugyanazt szajkózzák, és soha de soha meg nem hallgatnák a másik véleményét, nehogy véletlenül változtatniuk kelljen a jól bevált hozzáállásukon, még ha néha érzik is, hogy nem minden görbe egyenes
Nem lehetne ezt máshogy? Nem lehetne odafigyelve meghallgatni a másikat, és ha jó ötlete van, elfogadni? Vagy legalább elgondolkozni rajta? Miért kell mindenki felé előítélettel fordulni? Persze, lehetnek előzetes elvárásaink, de ezek gyakran nem helyesek és meg kellene változtatni őket. miért olyan nehéz beismerni, hogy másnak is lehet igaza?
