Elegem van! Miért érzem úgy, hogy mindig mindenért nekem kell harcolnom, nekem kell hajtanom, hogy együtt legyünk? Miért nem éri meg, amit érzek? Persze, tudom, hogy ő is azon van, hogy minél előbb ketten, együtt. Csak hát én nem ezt érzem. Nem érzem, hogy mellém állna, nem mer szembeszállni, nem meri felvállalni, amit gondol. És így persze én leszek a rossz, akinek nem jó semmi, aki szembeszáll azokkal, akik jót akarnak. Ezt is értem. Jót akarnak, de a döntést ugyan már hagyják meg nekünk! Ez a mi életünk lesz, ahol nekünk kell megharcolni a harcainkat, kinevetni a bitlásainkat, és boldogan együtt élni. EZ A MI ÉLETÜNK!
Már alig bírom, hogy sehol sem vagyunk igazán otthon. Sem itt, sem ott. Sehol nem tudjuk azt csinálni, amit akarnánk, mert itt is kell lenni, meg ott is. Az egyik helyen nem szólnak bele az életünkbe, kérés nélkül nem mondanak véleményt. A másik helyen - értem én, puszta jószándékból - mindenről van vélemény, amit megingathatatlannak gondolnak. Naná, hogy mindig hozzáteszik, hogy "de felőlem azt csináltok, amit akartok". Csak közben meg nem ezt gondolják. Szerintük az a jó nekünk, amit ők gondolnak. Az meg kicsit sem jut el a tudatukig, hogy mi mit szeretnénk. Csupáncsak meghozni a magunk döntéseit, hogy önállónak érezhessük magunkat. Annyi zsarolási felület van, amivel élnek és visszaélnek! Nagyon fáj, hogy ezzel bántják őt, és közvetve engem. Mert nekem más a véleménye, ami miatt tudom, hogy vita lesz. És nagyon bánt, hogy őt miért bántják, miért nem képesek végre elengedni. Megoldanának helyette mindent, ami persze neki kényelmes egyik részről, másrészről viszont látja, hogy én ettől szenvedek. Persze, lakás, hogy aztán cseréljünk! NEM! Amit mi magunknak kialakítottunk, azt nem akarom lecserélni egy olyanra, amin megint alakítani kellene. Nem akarok építkezni, mert tudom, hogy neki is elege van belőle, és túl közel lennénk. Lassan a papucs a határ, hanem a helikopter, ahogy Erika mondta.
Tehetetlen vagyok a helyzettel szemben, dühös vagyok a helyzet miatt! Rettenetesen szeretem ezt az embert, néha talán haragszom az ősökre, mert úgy érzem, fafejűen akarnak jót, de nem adnám a világ minden kincséért sem. :)
