A nő büszkén állt a szekéren. Az addig őrjöngő és ordítozó csőcselék meglátva királynői tartását hirtelen elcsendesedett. Így, ebben a kísérteties csendben vitték a vesztőhelyig. Amikor leszállt a szekérről ruhája suhogva omlott utána.Vérvörös ruhát viselt, mely lázadás volt minden szokással szemben.
Régen sokan szerették, rajongva duruzsoltak körülötte, lesték minden óhaját, hogy a kegyeiben járhassanak. Valaha életek, sorsok múltak egyetlen pillantásán, mozdulatán. És ő soha ne élt vissza ezzel a hatalommal. A hatalommal, amelyet valahonnan régről hozott magával, ami egy másik, varázslatos világ illatával lengte körül. S most mégis itt kell állnia, el kell viselnie az emberek gyűlölködő, irigy tekintetét. És ezek az emberek még mindig nem szólnak egy szót sem. Valami furcsa tiszteletet éreznek a nő iránt, aki szálfaegyenes derékkal, büszkén, sápadtan várja, hogy bekövetkezzék, amit számára megírtak. Mert a kezdetektől fogva tudta, hogy a Sors csak rövid ideig lehet kegyes hozzá ebben az embertelen, lélektől elforduló világban. Elfogadta sorsát, belenyugodott. És ezzel a belenyugvással és méltósággal nem tudtak mit kezdeni az emberek. Sem azok, akik elítélték, sem pedig azok, akik most felnéznek rá. Valamikor ugyanígy felnéztek rá, csak gyűlölet nélkül. A minden jelentette számukra. Ő volt a LÉLEK, aki segít elviselni a mindennapok súlyát gazdagnak, szegénynek egyaránt. Háza nyitva állt minden kérdező előtt, soha senkit nem küldött el. Próbálta elfogadtatni az emberekkel az életet, ami adatott számukra. Mindenki megnyugodva, mosolyogva lépett ki a szobájából, és tudta, hogy van holnap, van értelme élni.
Sokan megfordultak nála a legegyszerűbb paraszttól vagy koldustól a legmagasabb főúri és papi méltóságokig. Soha nem adott nekik tanácsot. Olyan volt, mint a Püthia, kinek homályos jóslatait mindenki saját szájíze szerint értelmezhette. És mégis adott valamit. Valamit, amitől mindenki képes volt jó emberré válni, és a kapott dolgokat jó dolgokra felhasználni. Az általa mondottak következtében soha senki nem halt meg, senkit nem ítéltek el igazságtalanul, de mindenki épült, boldogabb lett. Nem csak a tanácsot kérő, hanem az annak környezetében élők is. És ez lett a veszte. Egyre több embernek nem tetszett, hogy a befolyása nőttön nő, egyre többen és egyre fontosabb dolgokban kérnek tőle tanácsot, amik miatt sok minden nem úgy alakult, ahogy ezek az emberek eltervezték. Nehéz volt a kétely magvait elültetni Isabel-lel szemben, de az állhatatos munka meghozta gyümölcsét. Csak elég gyakran kellett a megfelelő - kellőképpen bizonytalan - emberek fülébe suttogni a megfelelő szavakat, és egyre többen kezdtek kételkedni őszinteségében, segíteni akarásában, míg végül sikerült meggyőzni a város elöljáróit, hogy eretnekség, ördöggel való cimborálás címén állítsák ítélőszék elé. Befolyásos barátai próbáltak mindent megtenni érdekében, de kevésnek bizonyultak. A tiszta jószándékot így tudja tönkretenni a kicsinyes emberek irigysége és félelme. Mert valóban féltek tőle, aki a szeretet erejével bármire képes volt. Ezt fordították ellene, mondván, csak az tud ennyit segíteni, ennyire jól irányítani az embereket, aki az ördöggel cimborál.Hát így került erre a szekérre, mely most a biztos halálba viszi.
Ő nem fél.Tudja, hogy ez az ő sorsa, és semmi sem mentheti meg attól, hogy beteljesedjék. Büszkén várja a halált, mely számára csak egy kapu, amin át beléphet egy másik, szabadabb világba. Egy világba, ahol nem kötik kicsinyes érzelmek, hiedelmek, ahol a Szeretet az úr.
A kocsi odaért a vesztőhelyre. Nyugodtan száll le és hallgatja végig a pap által elmondott imát, melyre csak bólint. Letérdel, még egyszer végignéz a tömegen, mielőtt fejét előrehajtja és a hóhér kardja lesújt. Abban a pillanatban a tömeg fékevesztett ordításban tör ki. Elment egy angyal, aki sokat adhatott volna még a világnak, ha az méltóképpen tudta volna fogadni az általa hordozott tudást.
